1028 Budapest, Kossuth L. u. 15-17. | Titkárság: 275-7935 | Tanári: 397-4468 | Gazdasági iroda: 275-7938
2014-ben ünnepeljük a PHWI alapításának a 25. évfordulóját.
A 20. év kapcsán is készültek már az akkori iskolaújságba nagyon érdekes írások, amelyek felidézik az induló éveket, a születést megelőző terveket, gondolatokat, megfontolásokat.
Ha kedvetek tartja újraolvasni ezeket a visszaemlékezéseket, ITT megtaláljátok őket.
A honlapnak ezen rovatában ezentúl a tanév végéig a 25. jubileumi évprogramjainak a szervezésével kapcsolatos híreket olvashatjátok, valamint minden hónapban nyomon követhetitek a 25 év alatt létrejött és hagyománnyá vált művészi és pedagógiai munkák egy-egy csoportjának a történetét.
A sorozat 3. része
Amióta az iskolába jártam tanítani, és az már elég régen volt, létezett egy újság. Legendákat hallottam az indulásáról, és időről időre olvastam is a számait, de el nem tudtam képzelni, hogy a mindennapi munka mellett hogyan van bárkinek is ideje erre a feladatra. Valahogy misztikus volt számomra az egész, egészen addig, amíg magam is bele nem keveredtem.
Április 11-én, pénteken rendhagyó napot tartottunk. Délelőtt az első öt évfolyam osztályai a legkülönbözőbb helyeken kirándultak, a 6. osztály Szombathelyen, a partizánkupán mérte össze erejét más Waldorf-iskolák diákjaival, az iskola épületének termeit pedig régi diákjaink vezetésével kb. 15 fős csoportok foglalták el. Olvassatok itt mind a tizenkét workshopról egy rövid beszámolót.
A HÉTFŐI HÍREK (2000–2007)
A kezdetekről
A Hétfői Hírek ötletét Angliából ,,csentem” el. A Waldorf-tanárképzés hallgatójaként tanítási gyakorlatomat a Michael Hall Schoolban töltöttem, és ott olvasgattam péntekenként a Friday Flyer-t, amely az elkövetkezendő hét eseményeiről és közérdekű információkról tájékoztatta a szülőket, emellett néha – rövidebb formában – pedagógiai jellegű cikkek is megjelentek benne. A fénymásolt lapocskákat a diákok a táskájukban vitték haza.