Pesthidegkúti Waldorf Iskola

Amikor Jézus Krisztus a Földön járt, sokan prófétának gondolták, hittérítőnek, csalónak, esetleg olyan embernek, aki abban különbözik a többitől, hogy csodákat képes tenni.

Hogyan lehetséges ez?

Úgy, hogy Krisztus nem volt látható az emberi szem számára. A Jézusban megjelenő Krisztus láthatatlan volt, amikor a Földön járt. Ma is az, amikor nem jár a Földön. Jézust szemmel és füllel fel lehetett ismerni, Krisztust nem. Aki felismerte nem szemmel és nem füllel, az Krisztusnak Jézussal való egységét élte meg.

Székely Kristóf és a zongora viszonya bizonyára mindenki számára publikus, így az sem lehet meglepő, hogy éves munkájának középpontjában is a zene áll. Kevésbé köztudott, hogy ennek keretében, Gyertyafényes Est elnevezéssel, több komolyzenei koncertet is ad iskolánkban az év során. Na nem szólóestről van szó, az adventi bazáron megtartott első alkalommal Kristóf baráti köréből szemezgetett, akik (micsoda meglepetés) szintén profi zenészek. Maga az est leginkább a tavaszi hangversenyhez hasonlít, de annál sokkal meghittebb, családiasabb, „waldorfosabb”, így kiérdemli a gyertyafényes jelzőt. Kristóf a koncert házigazdája, ő konferálja fel az előadókat és a darabokat, de természetesen többször ül a zongora elé is. A kevés előadó, a darabokhoz kapcsolódó anekdoták, a fellépők bemutatásának baráti összezenélés jellege mögött jól érzékelhető a vérprofizmus, azonban Kristóf jelezte, hogy szívesen várja az iskola további zenészeit is, hogy megmutathassák magukat, vagyis nem a virtuóz szint a belépő.

Szent Kristóf legendája

Volt egyszer egy óriás, akinek olyan nagy volt az ereje, hogy puszta kézzel gyökerestől ki tudott tépni a földből egy fenyőfát. A neve Offerus volt. Már sok parasztnál dolgozott; de egyik udvarban sem maradt hosszasabban, mert a munkát mindig hamar elvégezte, és a semmittevés igen untatta. Ekkor így szólt magában: – Meg fogom keresni a világ legnagyobb urát, és csak neki fogok szolgálni; neki bizonyosan szüksége lesz teljes erőmre. Így hát Offerus országról országra, városról városra vándorolt és mindenütt a leghatalmasabb úr után tudakozódott. Végül aztán egy királyi udvarba érkezett. Egy kézműves inas azt mondta neki, hogy közel s távol ez a király a leghatalmasabb. 

Offerus a trón elé vezettette magát és felajánlotta szolgálatát. Amikor a király megpillantotta a nagy erejű óriást, így szólt: – Sohasem tudtam volna jobban hasznodat venni, mint éppen most. Te leszel a leghatalmasabb katonáim között; veled minden csatát megnyerek majd. A király ugyanis éppen aznap parancsolta maga elé országának minden katonáját. Sereget akart gyűjteni, mert a szomszéd király betört országába, és elfoglalt és fölégetett egy várost. Ellene akart most erős sereget küldeni. A legnagyobb sietséggel kellett a királyi fegyverkovácsnak Offerus számára egy hatalmas kardot kovácsolnia; mert a palotában minden más kard túlságosan kicsi volt neki. A következő napon a sereg csatába indult, élén az óriással. Már a harmadik napon hírvivő érkezett a palotába és jelentette: – Díszítsétek virágkoszorúkkal a kaput és a tornyokat, harcosaink győztek! Félelmetes volt látni, hogyan harcolt Offerus; a többiek számára alig maradt tennivaló; az óriási kard csapásai elől az ellenség az erdőbe menekült és szétszóródott a hegyekben; a rablókirály pedig meghalt!